Egyre nehezebb parkolni Lisszabonban a belvárosban.

Tegnap összefuttunk egy ismerőssel akivel már régóta terveztük. Egy indiai haver akivel a Martim Moniz környékén szoktunk talizni amikor arra járunk… nagyon bírom az indiai közeget. Jófejek. Éppen arra járt a fazon akitől régen is mindig vettem kaját amikor egy kioszkban dolgoztam. Nagyon menő, szatyorból árulja a prontha-t meg a samosa-t. Imádom. Szószt nem merek hozzá kérni mert az kiégeti mindenemet de a cha-val (chai tea) elviselhető. Emlékezett rám, pedig 3 éve taliztunk utoljára.

Hazafelé lőttünk egy képet egy mini könyvesboltról Mourariaban.

A Castelo Pingo Doce feletti parkolóban sikerült nagy nehezen leparkolni. Tudom ajánlani mindenkinek aki nem akar túl sokat szenvedni 🙂

De lehet, hogy mégjobb a tömegközlekedés. Viszont ha az ember vásárol a Pingo-ba akkor levonnak egy órát a parkolásból. Nem rossz.

Ja és még praktikus info lehet, ha valaki nem találja meg amit keres a Fnac-ban ami nagyjából a Media Marktnak felel meg akkor az “indiai elektronikus boltban” elég nagy választék van eléggé elfogadható áron. (Martim Monizhoz közel van egy pár)

A lányommal a változásról beszélgettünk. Hogy mennyit változott az ország és legfőképp a főváros mióta ideköltöztünk.

Nagyon tetszett a Wim Wenders film: A lisszaboni történet.

Mielőtt idejöttünk volna megnéztem egy barátnőm tanácsára. És tisztára olyan volt minden szinte mint a filmben. A szállodát leszámítva ahol a fazon lakott a filmben az azóta a Belmonte Palota lett, 5 csillagos hotel. Volt szerencsém megcsodálni belülről is, na nem azért, mert ilyen illusztris vendégként megszálltam benne, csak ismerősként odacsöppentünk egy-két eseményre.

Azóta viszont, nagyot változott a város. Rengeteg új hely van. Mindenféle ilyen-olyan kis kioszk – limonádé meg koktél árus.

De sajna még mindig sok a szemét is. Reméljük ez is javul majd idôvel.

Ezt állapította meg a lányom leginkább. Én nagyon is tisztában vagyok vele, hogy ez európa szerte probléma.

De ő azt a következtetést vonta le ezekből a szomorú tényekből, hogy nem fog nagyvárosban lakni.

Ezt egyre többször hallom a fiamtól is.

Isten tudja csak, honnan jön ez náluk.

Azért valahol örömmel tölt el.

Mert úgy tűnik, van céljuk és van értékrendjük.

Ez már egy fél siker ha azt vesszük, hogy Ők a jövő.

Ők már nem csak humánusabb munkakörülményeket fognak követelni, hanem élhetőbb környezetet, tiszta levegővel és vízzel még akkor is ha ez bizonyos áldozatokkal jãr.