Október vége


Csak, hogy az előző bejegyzésére rácáfoljak:

Nem fogok hazudni, most azért egy ideje elég hűvös van 😦

Sokat esik.

Tudom, tudom, hogy ez kell és jó.

Csak hirtelen ért.

Itt ugyanis a legtöbb lakásban nincs fűtés ezért ezt ilyenkor meg kell oldani.

Egyenlőre egy kis olajradiátorunk van a helyzet orvoslására, de már gondolkodunk rajta, hogy mi legyen a következő fűtő alkalmatosság…

Mire kitaláljuk pont meleg lesz megint.

Péntekre ismét 20 fokot mondanak.

A meleg azért sem árt, mert azért mi elég sok időt töltünk itthon.

Most azon gondolkodunk, hogy el fogunk járni a könyvtárba tanulni legalább heti 2 alkalommal.

Egyrészt, hogy legyen valami más inger másrészt, hátha ott van fűtés 😉

Bár ezt kétlem.

A nagyobbnak már nézzük a felvételi menetét a napokban.

Nagyon várja.

Ügyesen halad az anyaggal.

A kissebbünkkel is a könyvek harmadánál tartunk és egyre kevesebb idő megy el fegyelmezéssel.

Kivéve persze, amikor nem 🙂

De azért kirándulni is szoktunk, nem olyan régen pedául Nazaréban voltunk nagy hullámokat nézni. De erről külön írok majd.

A napokban ahogy beköszöntött a rossz idő előkerült a sakk és a Polgár lányokról olvastunk. Beszéltünk arról, hogy ők is magántanulók voltak. Na persze nálunk senki sem sakkmester és ezek a gyerekek ha nagy sakkozók lesznek az valószínűleg nem miattunk lesz 🙂

Mindenesetre nagyon tetszett a kisebbnek a sakk palota program és a mesét már el is olvastuk.

http://www.sakkpalota.hu

Aztán vannak ám ilyen elterelő tényezők is itthon ezért is jutott eszünkbe a könyvtár:


Leave a comment